"Univerzum kapcsolat"- Testi, lelki, szellemi egész-s-ég

Alternatív gyógymódokkal (Reiki, Új energia, masszázs, jóga, meditáció, testgyertyázás, SVT, mediációs konfliktuskezelés, életút segítés) a "Mint lent-úgy fent, mint fent-úgy lent"egyensúlyának megteremtése életünkben.

  „Tudd, hogy minden mindennel összefügg.
Tudd, hogy az Egész része vagy.
Tudd, hogy Benned az Egész, és Te az Egészben létezel. „

img_1819.jpg

Gazdag Katalin vagyok. Tatabányán élek, ahol foglalkozásaim kapcsán (óvónő, masszőr, családgondozó, mediátor) több, mint három évtizede foglalkozom gyermekekkel, felnőttekkel. Munkáim által fokozatosan erősödött intuícióm, és mindig bennem volt a segíteni akarás érzése.

A sorstól folyamatosan „beavatásokat” kaptam a karma törvénye szerint. Egyre befogadóbbá, együttérzőbbé, megértőbbé, alázatosabbá váltam.

Spirituális témájú könyvekkel, ezoterikus tanfolyamok végzésével próbáltam magamban, és a világ ismeretében egyre beljebb és beljebb haladni. A jóga, a zen és a reiki gyakorlása is elősegítette/segíti számomra a „mi vagyok én” felismerését.

Nyilas (kígyótartó) jegyemből adódóan, folyamatosan bennem munkálkodik a „mindent tudni akarok”. 2004-2005-ben parapszichológiát végeztem (először itt kaptam behangolást), és mellette alternatív gyógyászati dolgokkal is megismerkedtem.

Az első tradicionális reiki ( Usui Reiki Ryoho) beavatást 2008 szeptemberében  kaptam Tatabányán T.A. - mestertől az Usui Szellemi Közösség keretein belül.

Sok-sok gyakorlás, közösségi munkában való részvétel után, a következő beavatásomra 2010. februárjában került sor Kálazi Ágnes (Usui Shiki Ryoho) tradicionális reiki mester-tanító által Budapesten,   akitől a reiki praxison kívül, az elfogadó szeretetet, a szabad, haladó szellemiséget kaptam útravalóul.

A mesteri, és tanári behangolásom 2010. augusztusában történt meg Érden, Hideg Piroska ( Usui Shiki Ryoho, Gendai Reiki Ho) reiki mester-tanító által, aki megérezte bennem az elmúlt két év napi szintű gyakorlásainak-, tapasztalásainak eredményét. 

Az Új energia használatával 2010-ben ismerkedtem meg.

A gyakorlati tapasztalatszerzéseim mellett, folyamamtosan részt veszek a Budapesten tartott továbbképzéseken is, melyet a Kapcsolatteremtő Gyógyításról dr. Eric Pearl, vagy magyarországi segítői tartanak.

A "kapcsolódásom" 2011. nyár elején történt meg Kiss Zoltán által, aki  Kapcsolatteremtő gyógyítással foglalkozik.

A 2008-ban megismert, nagyon jónak tartott Zen meditáció után, 2011-ben megismerkedtem az Ánanda Márga meditációval is.

2010-ben alapító tagja lettem a veszprémi ÉletMag Gyógyszövetség Egyesületének.

Munkálkodásom során,  szeretném a segítséget kérő emberek javára fordítani az eddigi megszerzett ismereteimet, tudásomat, és elterjeszteni az egész-s-égük megóvása érdekében a prevenciós tevékenységet (Egészség Napok szervezését), illetve az alternatív gyógyítást összehangoltan alkalmazni a hivatalos orvoslással. Elérni azt, hogy a gyógyulni vágyó emberek, egészségük helyreállítása  érdekében, az ÉletMag Gyógyházakat keressék fel majd elsősorban.

Sokféle út vezet a gyógyuláshoz, sokféle eszköz, alternatív módszer áll rendelkezésünkre az egész-s-ég helyreállításához. Munkám során ezeket a lehetőségeket szeretném megmutatni a segítségért hozzám forduló embereknek.

Mint karitatív segítő, kéthetente a Szivárvány Egészség Klubunkban nyújtok kezelést társaimmal együtt, az arra rászorulóknak, és részt veszek/veszünk megyénkben, és az ország más pontjain rendezésre kerülő egészséggel kapcsolatos programokon is.

www.szivarvanyegeszsegklub.hupont.hu

Célom:  - Minél többet segíteni a reiki-vel, és az az új energiával  az élő környezetnek, és a szellemiséggel, az energiával, a rezgésszint emelkedéssel a Földünknek! - Minél több emberrel megismertetni a reiki (szeretet  energia) csodálatos hatását, hogy a beavatásuk után, ők is tudják önmagukat, és környezetüket gyógyítani, jobbítani.

A betegségük által akadályozott emberek esetében otthonukban, illetve szükség esetén kórházban, egyéb esetben pedig megbeszélés szerint vállalom az energetikai és mentális segítségnyújtást.

"Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem, aki megihleti a tanítványt, hogy az, a legjobb tudását latba vetve, fölfedezze azt, amit már addig is tudott."

Reiki tanfolyamok (beavatás- I.,II.,III ) Tatabányán, egyeztetett időpontokban.     

                                                      Várlak / várom szeretettel! 

                        Gazdag Katalin - reiki mester-tanító

                       Tel.: +36/70/608-4591

"A mester abban különbözik a tanítványaitól, hogy jobban tiszteli tanítványait, mint azok őt."  


almodas.png





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 42
Heti: 129
Havi: 914
Össz.: 17 472

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
"Univerzum kapcsolat"- Testi, lelki, szellemi egész-s-ég - © 2008 - 2012 - kapcsolatteremto-reiki.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:

     


X

Megtalálta? Keresse itt!